Felhasználónév:
Jelszó:


Név:
Email cím:


Társadalmi munka az óvodában
Mindenféle mendemondával ellentétben nem veszett ki az emberekből a közösség érdekében végzett önkéntes segítség. Jó célért mozdultak meg a szülők, mikor társadalmi munkában szépítették óvodánk udvarát. Kapáltunk, gyomláltunk, virágot ültettünk, hogy az avató ünnepségre már virágos környezet fogadja a vendégeket.
Felavattuk a felújított Óvodát
Sokáig reménykedtünk és a csoda megtörtént. Július 17-én Lipők Sándor országgyűlési képviselő, Balogh László kivitelező és Simon József polgármester urak együtt vágták át a nemzeti színű szalagot, és ezzel ünnepélyes keretek között átadták a felújított, korszerűsített óvodát.
"Ballag már a vén diák..."
„ El kell indulni minden útra, Az embert minden úton várják” Hangzott el a műsorvezető tolmácsolásában a Nyárády Mihály Általános Iskola és Óvoda 2009/2010 tanévében búcsúzó 8. osztályosok köszönése.
Új helyre költözött a Védőnői Szolgálat
Vadonatúj, gyönyörűen felújított helyiségbe költözött a védőnői szolgálat június 15-én. A gyógyszertár melletti orvosi szolgálati lakást az önkormányzat helyi vállalkozók bevonásával, és a közmunkások segítségével bő egy hónap alatt újította fel.