Önkormányzati hivatal épületének energetikai korszerűsítése

Újabb beruházás valósult meg Ramocsaházán

Ramocsaháziak mindennapjai változnak meg jelentősen, köszönhetően annak a beruházásnak, mellyel teljes egészében megújult a közös önkormányzati hivatal épülete. Azon túl, hogy jelentős energetikai beruházást hajtottak végre, a településen élő mintegy 1500 lakos ügyes-bajos dolgait is a kor elvárásainak megfelelő körülmények közt intézhetik ezentúl.


Stábunk 2018 novemberében járt a Közép-Nyírségben, Nyíregyházától 30 kilométerre fekvő településen. A község vezetője már akkor büszkén mutatta a felújítási munkálatokat az önkormányzati hivatal épületében. Időközben szorgos kezek befejezték az egyébként rég várt felújítást, melynek köszönhetően jelentős energiamegtakarítást érnek majd el az üzemeltetés során.

A fejlesztéssel nem csak Ramocsaháza gyarapodott, hiszen négy települést. Ramocsaházát, Nyírkércset, Nyíribronyt, valamint Magyot felkaroló közös önkormányzati hivatal székhelye is a ma átadott épület. (A 2000 lakosnál kisebb lélekszámmal rendelkező települések úgynevezett közös önkormányzati hivatalokkal működnek, így racionalizálva a költségeket, miközben a hatékonyság javul – a szerk.) 

A beruházás jelentős részét a Terület és- Településfejlesztési Program (TOP) részeként kiírt, mintegy 46 millió forint elnyert támogatásból finanszírozták, miközben saját források bevonásával plusz feladatokat is sikerült megvalósítani. Ennek köszönhetően teljes egészében hőszigetelték az épületet, megerősítették a tetőt, nyílászárókat cseréltek, fűtési rendszert korszerűsítettek. A hivatal villamosenergia-igényét egyedi napelemes rendszer telepítésével oldották meg, miközben a régi vezetékek, elektromos szerelvények cseréje is megtörtént – sorolta az eredményeket Ragányi Róbert polgármester.

Régi álom volt a játszótér felújítása

Ramocsaháza az utóbbi időkben jelentős fejlődést élt meg - épül, szépül a település, sok esetben a közösségi összefogásnak köszönhetően. Így épült kulturált park is, amit egy helyi dísznövényes felajánlásából telepítettek be szebbnél szebb növényekkel. Ugyanakkor a település 20 éves, saját forrásból épített játszótere már nem igazán felelt meg a kor szigorú elvárásainak, a játékeszközök elhasználódtak, cseréjük egyre sürgetőbb feladattá vált. Egy sikeres támogató kérelemnek köszönhetően jutott végül a település hárommillió forint forráshoz. Így ki tudták cserélni a játékeszközöket és még labdajátékokra alkalmas pályát is kialakítottak saját kivitelezésben,

Dr. Seszták Miklós, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy egy település erejét, élni akarását, határozottságát, akkor lehet a legjobban látni, amikor fejlesztések vannak a településen. És bizony Ramocsaházán voltak, vannak és lesznek fejlesztések.

A képviselő a település előtt álló projektről szólva kiemelte, hogy a tervekben szerepel egy korszerű egészségház. Az álom, ami lassan elérhető közelségbe kerül, a Magyar Falu Program keretében válhat valóra – fogalmazott a képviselő.

Az átadóünnepségen jelen voltak a környező települések polgármesterei, történelmi egyházak képviselői, valamint Kiss András, a megyei közgyűlés tagja.

Itt kell megemlíteni a helyi általános iskolások rendkívül magas színvonalú prózai és zenés előadását, ami igazolja a település vezetőjének szavait: Ramocsaházán sok tehetséges diák van, akiket érdemes felkarolni.


Képgaléria