Már az indulás is jó hangulatban kezdődött. A határt átlépve az érdeklődés csak fokozódott. Milyen ott a táj, hogyan élnek az emberek?
Nagykárolyban egy rövid pihenő alatt megcsodálhattuk a felújított kastélyt, sétálhattunk a hűs parkban. Buszra szállva folytattuk az utunkat a célig, Torockóig.
Ott szállásadónk, a kedves Katika néni fogadott bennünket igazi vendégszeretettel. Szobáink kényelmesek voltak, a hegyi környezet pompás. A „honfoglalás” után Torockószentgyörgyre indultunk, ahol egy történelmi vár maradványait tekinthettük meg. Akkor még nem tudtuk, hogy ez a rövid túra a bemelegítés a másnapi programhoz. Szállásunkon finom vacsora várt ránk, majd kellemes éjszakai pihenő. A második nap fő eseménye; a Székelykő megmászása volt. Az 1128 m magas hegy meghódítására csoportunk 26tagja vállalkozott.
Néhányan, akik kimaradtunk ebből az élményből, sokáig néztük az egyre kisebbedő alakzatokat a hegy lábától, amint mindig magasabbra jutottak.
Számunkra a programot a helyi néprajzi múzeum termeinek meglátogatása jelentette. Megcsodáltuk a gazdagon hímzett népviseleti ruhákat, terítőket, a festett bútorokat, a használati tárgyakat. Később sétáltunk a település utcáin. Lenyűgözőek voltak a lakóházak, a vízimalom, a népművészeti tárgyakat áruló üzletek.
Teltek az órák, s már délután volt, amikor a hegyről megérkezett az első fáradt vándor. Lassan követték őket a többiek is. Fáradtak voltak, de tele csodás élménnyel, büszkeséggel: megcsinálták! Feljutottak a legmagasabb pontig, kitűzték a zászlót, tekintetük messze kilométerekre szemügyre vette a vidéket. A próbát bátran, hősiesen kiállták. Méltóak a hiteles tanúsítványra, mely hősies tettüket igazolja.
Szerencsére fáradtságuk hamar elillant, este már jókedvűen nótáztak, táncoltak a vendégül hívott zenésszel Vigh Leventével és énekes kísérőjével Jánossal, valamint a csoport tagjaival. Tapasztalhattuk valamennyien, hogy bár országhatár húzódik közöttünk, dalaink közösek, tiszteljük egymást, és őszintén csodáltuk a „másik fél” igazi magyarságát.
Az új nap új kalandokat tartogatott számunkra: látogatás a tordai sóbányába, majd a tordai hasadékhoz. Az előző napi „magasba” vezető túra után most a mélybe vezetett az út. Ez sem volt sokkal könnyebb, néhányunk számára másféle tériszonyt jelentett. De rendkívül érdekes, különleges élményeket nyújtott ez a túra is. Egy finom ebéd elfogyasztása után indultunk a Tordai hasadék felfedezésére.
Útközben „idegenvezetőnk” a polgármester úr mesélt a tájról, a történelemről, a látnivalóról. Tudása alapos, felkészült, méltán pályázhatna erre a foglalkozásra is!
Ez a túra nem a magasba, nem a mélybe vezetett, hanem vízszintesen. Két oldalt meredek sziklafal, alul csörgedező patak, néhol az út libegő függőhídon vezetett át. Pazar látvány, lenyűgöző környezet!
A túrázáshoz lassan hozzászokó társaságnak ez már csak „hab a tortán”.
Visszaérkezés után volt idő pihenésre, vásárlásra, majd indultunk a szállásunkra.
Útközben tréfálkozás, jókedv derítette fel az egyre jobb hangulatú baráti közösséget.
A búcsúest ismét zenésen telt. Kedves meglepetésként köszöntöttek bennünket, Ilonákat az este folyamán névnapunkon társaink. Köszönjük figyelmességüket.
Másnap reggeli után búcsút vettünk a fáradhatatlan Katika nénitől, munkatársaitól, Torockótól, s indultunk haza.
Pihenőként sétáltunk Nagykároly városközpontjában.
Ez a négy nap csodás élményeivel, emlékeivel maradandó baráti beszélgetéseivel mindannyiunk számára feledhetetlen lesz.
Köszönjük!
2017.08.21. Ruszkovics Gyuláné